1. fejezet

A sorsok harca 



A háború vészesen közeledett. Morgana árnyékként suhant végig legújabb ideiglenes vára leomlott folyosóján. A romban tartózkodó embereken tapintható volt a feszültség, tudták hogy az évezred legnagyobb csatája következik, de ő nyugodt volt. Nyugodt volt mert már érezte a siker ízét a szájában. Annyiszor próbálkozott, próbálkozott megszerezni ami az övé, próbálkozott hogy elfogadják amilyen, de valami mindig meg akadályozta. Sok ember azt hiszi hogy gonosz és sötét ami megváltoztatta, nem. Ez igazából a bosszú és az akarat erő amit az a félelem és rettegés szült ami lassan 8 éve kavarog benne. Talán ezt az egy dolgot köszönheti Arthurnak, hogy megerősödött és elszántabb lett, hogy véghez vigye azt amit oly régóta akar. Sejtette hogy ezt a csatát már rég megírták és Mordred szerelmi bánata pedig pont kapóra jött neki. Ennek a fiúnak fontos szerepe van Albion jövőjében, mert ez a sorsok harca.

A sors. Erről a szóról eszébe jutott az amitől mégis csak tarthat. Egy név. Egy név akitől retteg, egy név ami már számtalanszor megakadályozta terveit : Emrys. "Ki ő? Mit akar? És miért árulja el a saját fajtáját? Tényleg ő lenne a végzetem?" Már nagyon régóta keresi a választ ezekre a kérdésekre de mintha az ég is azt akarná hogy ne találja meg.     
---
Mikor belépett szobájába egy alak közeledett felé a sötétben. Az ő kis fehér sárkánya. Az egyetlen lény ezen a világon aki megérti, akivel együtt szenvedtek mert a mágia szülöttei. De van amit Morgana sem sejt, hogy Aithussa pontosan tudja ki Emrys.

Aki létrehozta őt, egy szolga Camelotban, Morgana egy régi barátja, az utolsó sárkányúr. ő megmondaná neki, megmondaná Morgananak hogy ki ez az ember és ebben egy valami akadályozza meg, hogy nem tud beszélni. Azzal hogy átpártolt a számára helyes oldalra eltaszította a beszéd lehetőségét is. Igen, a kis sárkány tisztába van azzal hogy  mi történik körülötte, hogy mi készül és miért küzd  az utolsó papnő, de semmit sem tehet. Sokszor kívánja ,hogy gazdája is olyan legyen mint teremtője, de Morgana azt sem tudja hogy  a sárkányok egyáltalán beszélhetnek. Honnan is tudhatná, hiába nagy boszorkány az írások nagy része elkerülte őt. Viszont ha nem szólhat hogyan segítsen annak a nőnek akihez 3 évvel ezelőtt az a megmagyarázhatatlan érzés húzta?
Kizökkentette gondolataiból mikor Morgana megsimogatta a fejét és megszólalt -Vége. Vége a szenvedéseknek amiket átéltünk. Végre megfizet mindenki aki üldözött minket mert mások vagyunk. Holnaptól mágia újra szabad lesz és mi fogjuk irányítani!

"Mi" ez a szó megnyugtatta Aithussát, mert eszébe jutott hogy ő az egyetlen Morgana mellett így talán mégis segít valamit, nélküle gazdája egyedül lenne.
De a holnap. Fiatal volt nem ismerte a jóslatokat de érezte ebben a csatában neki is nagy szerepe lesz, mégsem tudta mi. Rengeteg kérdés kavargott sárkány fejébe amikre egyvalaki tudott volna választ adni, Killrah. A nagy sárkány meg mondhatta volna mit tegyen mi a sorsa, hiszen több ezer év alatt megszerezte azt a tudást ami az írásokhoz és a végzet megjóslásához kell. Hosszú élete alatt egyszer tévedett, egyszer mikor az ő rá vonatkozó jóslatot mondta ki "A fehér sárkány jót jelent Albion jövőjének" de talán jó is. Honnan tudhatja mi jó Albionnak? Nem Emrys oldala hiszen akit ő szolgál üldözi őket, csak Morgana aki jót hozhat erre a földre hiszen ezért állt mellé.
Aitussa bízott gazdájában, ezért már aggodalom nélkül ment el kis zugába aludni.
---
Morgana is lefeküdt aludni a háború előtti utolsó estén. Viszont olyat tett amit hosszú idők óta nem, levette a nővérétől kapott karkötőt. Most álmodni akart. Akár mennyi szenvedéssel is jár megakarta álmodni a jövőt.